fbpx

„Imádjuk, hogy olyan házban élhetünk, amilyet megálmodtunk magunknak.”

Encsi és Gábor első közös otthonuk berendezésével keresett meg minket. Amikor először találkoztunk velük, nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk. Olvassátok el a történetüket és nézzétek meg a csodás otthonukat is!
:
:
:
:
:

„Az újonnan vásárolt házunkkal kapcsolatban a legnagyobb kihívást a belső terek kialakítása jelentette. Bár viszonylag határozott elképzelésekkel rendelkeztünk (sok-sok Pinterest inspiráció és lakberendezős újság átlapozgatása után még inkább:), mégis éreztük, ahhoz, hogy minden mindennel összhangban legyen kevesek leszünk. Ekkor a tökéletes megoldást sodorta elénk az élet: Enter Team.

Attiláéknál tett első látogatásunk során már tudtuk, hogy ők fogják felrakni a pontot az „i”-re. Pontosan azt kaptuk, amit kerestünk. Abszolút nem a régi, klasszikus felállás volt, hogy „mondjátok mit szeretnétek, mi pedig kivitelezzük nektek”. De úgy is mondhatnám, hogy nem végrehajtók, hanem művészek. Beszélgettünk, megismertük egymást, elmondtuk a mi gondolatainkat, hozzátették a sajátjukat és határtalan kreativitással, profizmussal tökéletesítettek minden egyes lépést. Így volt ez a teljes projekt alatt.

Imádjuk, hogy olyan házban élhetünk, amilyet megálmodtunk magunknak és ebben az Enter Teamnek óriási szerepe van.
A profizmus, a művészet és a csapatmunka tökéletes egyvelege ez a Cég!
Lehet kicsit hosszú lett, de ez jött most szívből:)”
Encsi & Gábor

 

Fotó: Csondor Ágnes