Riportot forgattak velünk

Minden nap reggeltől, sokszor késő estig munka, sok stressz, kihívás, felelősség, ezek a mindennapjai az Enter Team két cégvezetőjének. A feszített munkamenet mellett nem sokszor jut eszükbe a kezdet, pedig érdemes felidézni, hogy honnan indult ez az egész 10 évvel ezelőtt és megnézni most hol tart. Pár hete a magyar tévé keresett meg bennünket, hogy megismerkedne vállalkozásunkkal és egy rövid riportfilmben be is mutatná azt, amit csinálunk. Felidéztük a kezdeteket, az egyszerű martonvásári bérelt asztalos műhelyt, aztán körbejártuk a modern gépekkel felszerelt mostani műhelyünket, kerestük a választ, hogy mi lehet ma a siker titka, és bemutattuk újdonságunkat, a néhány éve bevezetett  gyerekjáték márkánkat a Kattuskát is.

A leforgatott riport az M1-en került adásba, a Profit 7 című műsorban, ahol sikeres hazai kis és középvállalkozásokat mutatnak be hétről hétre.

Nagyon jó összeállítás lett, köszönjük a profi csapatnak a remek napot!

Ide kattintva nézhetitek meg a teljes műsort!

szerkesztő: Tóth Hajnalka

stáb: Győri Ádám, Grüll Péter, Szügyi Balázs, Hollósi Gergely, Oszvári Álmos,

A forgatáson készült képgalériát pedig a képekre kattintva nézheted meg.

Ilyen volt a mi Design hetes NYÍLT NAPUNK!

A Design Hét Budapest 2014 eseménysorozat hivatalos részeként megrendezett nyílt napunk nagy sikerrel zárult!
Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk, örülünk, hogy a csodaszép idő és a hétvége ellenére is sokan választottatok minket.
Igyekeztünk olyan programokkal színesíteni az eseményt, hogy minél többen megtaláljátok a kedvetekre valót.

Csorba Anita ingyenes lakberendezési tanácsadására már napokkal előre betelt minden időpont!

IMG_0592

– A műhelylátogatásunk legnagyobb örömünkre igen nagy érdeklődésnek örvendett.

IMG_0514

IMG_0507

– A legkisebbek örömmel szállták meg a Kattuska Kastélyt és Hajót.

IMG_0575

– Nagy lelkesedéssel csiszolta mindenki az ajándékba hazavihető poháralátétet és szívecskéket.

IMG_0549

– A megrendezett kiállításunkon kedvenc hazai designereink munkáit láthattátok. Köszönjük nekik is, hogy a nálunk készült bútoraikból néhányat visszajuttattak hozzánk erre a nemes eseményre.

IMG_0600

– És nem utolsó sorban köszönjük a Noblilis-nek, hogy jóvoltukból, azok akik nem autóval érkeztek finom gyümölcs pálinkával koronázhatták meg a napjukat.

IMG_0618

 

Fotógalériánk megtekintéséért kattintson az alábbi képekre!

 

Kortárs Magyar Formatervezés 2000-2013

Magyar Kortárs Formatervezes

Megjelent a Kortárs magyar formatervezés 2000-2013 című könyv, benne az Enter Team és az általunk gyártott Kattuska gyerekjátékok is.

A szerző elképzelése szerint a 21. századi designt bemutató sorozat első tagja ez a könyv, melynek a legfontosabb célja, hogy bemutassa a kortárs magyar formatervezést.  Rengeteg képi anyaggal egy reális áttekintést kaphatunk ezen időszak munkáiról. Szerepelnek benne egészen új alkotók és pályájuk elején járó friss diplomások, de az ismert és jó pár éve már a piacon lévő márkák is képviseltetik magukat.

Megtisztelő volt, amikor tavaly a szerző bennünket is felkért, hogy szerepeljünk a könyvben, most pedig büszkén vehettük kezünkbe.

Kapható: Libri könyvesboltokban

  • Szeretjük az egyszerű vonalú dolgokat, szeretünk szintetizálni, más elemeket bevonni a tárgyainkba, de talán a fa anyagának természetessége áll a legközelebb hozzánk. A sokrétű anyaghasználat mellett mégiscsak a fában rejlő szépség az, ami leginkább megindítja a fantáziánkat.Enter Team

 

Csapatépítő kirándulás!

Enter Team csapatépítés

A megfeszített munkatempó mellett, azért nem árt néha a kikapcsolódás is!

Régi csapatunk az elmúlt időszakban 3 új munkatárssal is bővült és a jó idő beköszöntével úgy gondoltuk itt az ideje az éves csapatépítő  tréningünk megszervezésének.

A 3 napos kirándulás helyszínéül a Bükk hegységet választottuk. Szállásunk Répáshután, egy kis erdei házikóban volt, kalandvágyunkat pedig a Szarvaskői Öko-Kalandparkban élhettük ki.

Volt bográcsozás, evés ivás, nevetés és reméljük sikerült még jobb csapattá kovácsolódnunk ezalatt a pár nap alatt.

Fotók: Kovács Róbert